Please select:

Search concert

Time range:

Trióban az egyenlőségért

A március 14-én megrendezésre kerülő Trióban az Egyenlőségért - jótékonysági hangverseny a művészeti vezető, Lakatos György családjában bekövetkezett tragédia miatt egy későbbi időpontban kerül megrendezésre.
A megváltott jegyek visszaválthatók az ismert jegyirodákban vagy a későbbi időpontban megrendezésre kerülő hangversenyen felhasználhatók!

Megértésüket ezúton is köszönjük, s a hangverseny új időpontjáról a honlapunkon illetve a hírlevélben értesülhetnek!

Köszönettel:
Lakatos György
Hegedűművész-tanár

BALÁZS JÁNOS, KÁLLAI ERNŐ, LAKATOS GYÖRGY ÉS TANÍTVÁNYAIK jótékonysági hangversenye az ökumenikus segélyszervezet javára

Az eseményről:

A RENDHAGYÓ JÓTÉKONYSÁGI HANGVERSENY három kiemelkedő művész összefogásából jön létre, akik együtt, ebben a formában most először lépnek a közönség elé. BALÁZS JÁNOS többek között Liszt Ferenc és Junior Prima díjas zongoraművész, KÁLLAI ERNŐ szintén Junior Prima díjas hegedűművész, valamint LAKATOS GYÖRGY, a New York-i Carnegie Hall-ban megrendezett American Protégé Nemzetközi Zenei Verseny felnőtt korosztályának és legjobb előadója kategóriának abszolút nyertese az elfogadás, a példamutatás és a gyökereikhez való visszatérés fontosságának jegyében hívja életre az egyedülálló fellépést. AZ EST FOLYAMÁN HALLHATÓ LESZ LAKATOS GYÖRGY NÖVENDÉKEIBŐL ALAKULT KAMARAZENEKAR is olyan fiatal tehetségekkel, mint VÁRADI GYULA, aki a 2014-es Virtuózok című műsorban szerepelt kiemelkedő teljesítménnyel, ÓNODI LÁSZLÓ, a II. Rados Dezső Budapesti Hegedűverseny aranydíjasa, és SZTOJKA ZOLTÁN, Mága Zoltán hegedűművész szimfonikus zenekarának egyik legfiatalabb tagja. A MŰVÉSZEK CÉLJA, hogy emléket állítsanak a 135 éve született Bartók Bélának, a 130 éve elhunyt Liszt Ferencnek, és a 10 éve eltávozott Ligeti Györgynek, emellett egykor az épületben tanító Weiner Leó és Dohnányi Ernő korszakalkotó munkássága is nagy hangsúlyt kap majd. Valamint szeretnék felhívni a társadalom figyelmét az integráció és a tehetséggondozás fontosságára a zene hatalma által.

„Művészi-tanári munkásságunk során számtalan rendkívül tehetséges, részben roma származású fiatallal találkozunk. Hisszük, hogy a zene erejével lebonthatók az ellenük táplált negatív sztereotípiák. Bízunk benne, hogy a magyar zenepedagógiai módszerek elsajátítása által, diplomával a kezükben megállják helyüket hivatásukban, és a társadalom szerves részévé válhatnak.” – nyilatkozta Balázs János, Kállai Ernő és Lakatos György az est kapcsán. A koncert szervezői és művészei a hangverseny teljes bevételét a szendrői Biztos Kezdet Gyerekház hátrányos helyzetű kis lakóinak korai fejlesztésére ajánlják fel az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül. Az intézmény 5 évesnél kisebb gyermekek korai fejlesztését végzi, szakemberek bevonásával, különféle programok kialakításával. Így próbálja megkönnyíteni a nehéz körülmények között élő családok életét. A gyermekek ingyenesen juthatnak tízóraihoz, fejlesztő foglalkozásokhoz, gyógytornász, pszichológus, logopédus segítségéhez.

Az est folyamán hallható lesz:

- Liszt: Grand Duo Concertant
- Bartók: II. Rapszódia (Sz. 89)
- Ligeti: Duó – Ballada és Tánc – 1. és 2. tétel
- Weiner: Divertimento, op. 20/1
- Dohnányi: C-moll zongorakvintett, op. 1 –1. tétel
- Mozart: A-dúr szonáta (K. 305) – 1. tétel
- Haydn: G-dúr zongoratrió (Hob.15) – Finale, Rondo All’Ongarese
- Schubert: G-dúr katonainduló (D. 733)
- Dvořák: C-dúr tercett, op. 74 – 1. és 2. tétel
- Mendelsshon: VI. (f-moll) vonósnégyes, op. 80 – 1. tétel
- Vivaldi: F-dúr hármasverseny (RV 551)
- Liszt: XV. magyar rapszódia – Balázs János (zongora), Lakatos György, Kállai Ernő (hegedű)
- Kállai vonósnégyes Kállai Ernő, Szajkó Géza (hegedű); Dráfi Kálmán (brácsa), Balázs István (cselló)

Onódi László, Oláh Patrik Gergő, Váradi Gyula (hegedű),
Szalacsovis Sándor, Foskolos Bettina, Tóth Kamilla (zongora),
Bolyki Blanka (gordonka), Sztojka Zoltán (brácsa)

Koncertmester:
Lendvai József, Farkas Jenő

Művészeti vezető:
Lakatos György

A HANGVERSENY FŐVÉDNÖKE:
Herczegh Anita
Magyarország köztársasági elnökének felesége

A HANGVERSENY FŐ TÁMOGATÓJA:
OTP Bank Nyrt.

Időpontok:

2016. 03. 14. hétfő, 19.30 óra

Cím:

Zeneakadémia – Nagyterem (1061 Budapest, Liszt F. tér 8.)

Jegyárak:

1500 Ft, 1800 Ft, 2000 Ft, 2200 Ft, 2500 Ft

 

Bővebb információ ide kattintva


Figyelem! Ehhez az eseményhez koncertbérlet NEM használható fel!

Ajánlja Emailben!
Trióban az egyenlőségért - Related venues


Concert Calendar
2024-March
MonTueWedThuFriSatSu
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031


Ferro XMAS the ticket seller of Virtuozok!